Elkészült az István Király Általános Iskola tetőfelújítása, a műszaki átadást csütörtökön tartották az intézményben. Az iskola mellett a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodájának tetőszigetelése is elkészült, a két intézmény munkálatai összesen 65 millió 200 ezer forintba kerültek. A kivitelező Városgondnokság összesen 2400 négyzetméteres felületet szigetelt le.
Az Önkormányzat 2014-ben hirdette meg az Ybl intézmény-felújítási programot, hogy több évre előre tekintve, ütemezetten használják fel a rendelkezésre álló forrásokat. Az idei évben mintegy 800 millió forint összértékű beruházás- sorozat indult el, amelynek keretében mintegy 30 intézményben végezték el a szükséges fejlesztéseket. Bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, valamint szociális és kulturális intézményeket is érintettek a nyári időszakban indított munkálatok. A fehérvári intézményeknél számos tipikus hiba fordult elő, egyik ilyen például a CLASP-rendszerű épületek lapostetejének beázása, ezt orvosolta az a beruházás is, ami az István Király Általános Iskolában zajlott.
Viza Attila önkormányzati képviselő elmondta, hogy a CLASP-rendszerben épült iskola tetőszerkezete beázott és régen megérett már a felújításra. A képviselő elmondta, hogy a kivitelező Városgondnokság összesen 2400 négyzetméteres területet szigetelt le, ebből 380 négyzetmézet a Palotavárosi Óvodát érintette. Viza Attila kiemelte, hogy a jó minőségben megvalósított felújítás újabb évtizedekre biztosítja az épület komfortos használatát. |