Az idei évben megvalósult fehérvári ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékvíz hálózat felújítási munkálatairól és az elkészült beruházásokról számolt be a város polgármestere a Városüzemeltetési és Közműellátási Iroda vezetőjével közösen. 2015-ben több mint 420 millió forintot költött Székesfehérvár a vízközművek felújítási munkálataira. Elhangzott, hogy Fehérvár kész tervekkel, felkészülten várja a közműfelújításokra vonatkozó EU-s pályázatokat.
KÉPGALÉRIA - A Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Közműellátási Irodájának képei a beruházásokról
Az Ond utcában márciusban történt meg az ivővíz fővezeték cseréje, mellyel együtt cserélte a kivitelező a vízbekötéseket és a csapadékvíz elvezetést is kiépítették.
A vizes beruházások nem látványos munkák, hiszen a földfelszínen vagy zárt telephelyeken nem látványos a munka eredménye, de rendkívül fontos beruházásokról van szó és város vízközmű hálózata is időről-időre teljes megújításra szorul – mondta a város polgármestere Cser-Palkovics András. „Idén olyan rekonstrukciók történtek, melyek évtizedes illetve egy helyen évszázados vezetékeket érintett. Az összmunka értéke pedig több mint 420 millió forint volt 2015-ben. Nem mindig látványosak ezek a beruházások, de igyekeztünk a beruházásokkal együtt a burkolatokat is a lehetőségekhez képest a legjobban helyreállítani.”
A város polgármestere példaként említette a Rozgonyi Piroska utcában kicserélt 1913-as vezetékrendszert, de nagyon fontos beruházás volt a szennyvíztisztító és ivóvíz telepeken történt fejlesztések. A Kinizsi utcával kapcsolatban elhangzott, hogy ott megtörtént az ivóvíz vezeték cseréje és jövőre tavasz elején a burkolat felújítása is megtörténik. Kiemelte, hogy a Várkapu utcában és a Vörösmarty téren is megtörtént az ivóvíz vezeték teljes cseréje. „Ez a munka nem 2015-ről szólt, hiszen évről évre hasonló nagyságrendben kell forrást találni a folyamatos fejlesztéshez. Éppen ezért EU-s forrásokból szeretnénk a csapadék csatorna rendszer fejlesztését meggyorsítani, amihez kész tervekkel rendelkezik Székesfehérvár.” Köszönetet mondott a Polgármesteri Hivatal és a külsős cégek szakembereinek a beruházások megvalósításáért.
A Rozgonyi utca Piroska utcában az ivóvíz és a szenyvíz fővezetéket illetve a házi bekötéseket is kicsrélték a burkolatépítés előtt.
Laczi Péter a Városüzemeltetési és Közműellátási Iroda vezetője elmondta, hogy idén 11 utcában végeztek ivóvíz rekonstrukciót. Az utcákat a Fejérvíz Zrt. csőtörés statisztikája alapján választották ki, majd a Polgármesteri Hivatal szakirodája tervezte közbeszereztette és kiviteleztette a beruházásokat. Idén egy százaléka újult meg a város ivóvíz hálózatának és 4 km új vezeték épült. A csapadék csatorna üzemeltetéséről elmondta, hogy a 191 km hosszú zárt csapadékcsatorna hálózatot az iroda a Városgondnoksággal közösen üzemelteti és évente 10-12 km-t mosnak ki, hogy újra teljes kapacitással tudjon működni hálózat.
A Tapolcsányi utcában kicserélték az ivóvízvezetéket, megoldották a felszíni vízelvezetést, és több rétegű aszfaltburkolattal teljes szélességben helyreállították az útpályát.
Elhangzott, hogy a Felsővárosban jövőre készülhet el az A-0-0 csapadék csatorna, mely a Nefelejcs utcától a Berényi úton, Csutora és Koppány utcákon keresztül, önkormányzati telkeken ér ki a Zámoly utcai körforgalomnál található jelenlegi végponthoz. A csatorna olyan nagy, hogy szinte sétálni is lehet majd benne és az építkezés alatt rengeteg közműkiváltást is meg kell oldania a kivitelezőnek.
Beruházás megnevezése |
Üzembe helyezés éve |
Beruházás bekerülési értéke Ft (bruttó): |
Vezetékhossz (fm) |
Ivóvízvezeték rekonstrukció összesen: |
|
315 456 219 |
3 794 |
Tapolcsányi u. vízvezeték |
1977 |
54 393 334 |
920 |
Ond u. vízvezeték építés |
1966 |
14 247 494 |
188 |
Pozgonyi P. ivóvíz |
1913 |
9 505 834 |
303 |
Rozsnyói u. |
1972 |
41 426 497 |
588 |
Munkácsy u. |
1972 |
15 146 757 |
145 |
Zimonyi u. |
1972 |
29 023 826 |
414 |
Wathay u. |
1965 |
14 736 665 |
182 |
Rádió utca ivóvízvezeték építés |
1973 |
4 577 715 |
85 |
Kinizsi utca ivóvízvezeték építés |
1930 |
34 482 875 |
367 |
Várkapu utca ivóvízeték átépítése |
1981 |
3 175 000 |
58 |
Vörösmarty tér - Széchenyi utca ivóvízvezeték rekonstrukció |
1965 |
94 740 222 |
544 |
|
|
|
|
Szennyvízcsatorna építés összesen: |
|
70 371 657 |
771 |
Rádió utca szennyvízvezeték építés |
1978 |
45 581 476 |
451 |
Rozgonyi P u. szennyvízvezeték építés |
1913 |
24 790 181 |
320 |
|
|
|
|
Szennyvíztisztító telep beruházásai: |
|
48 242 391 |
|
Iszapsűrítő medence tetőcseréje |
|
5 969 000 |
|
Légfúvó gépház hőtechnikai fejlesztése terv |
|
749 300 |
|
Légbefúvó elemek beszerzése |
|
32 850 049 |
|
Online folyamatszabályozó szondák pótlása |
|
8 674 042 |
|
|
|
|
|
Vízműtelepek felújítási munkái: |
|
24 925 395 |
|
Hármashídi, Sóstói vízműtelep elektromos felújítási munkái |
|
24 925 395 |
|
|
|
|
|
Csapadékcsatorna üzemeltetés: |
|
32 847 121 |
13 100 |
Zárt csapadékcsatorna tervezett megelőző karbantartása |
|
10 075 037 |
11333 |
Rágcsálóírtás |
|
2 454 979 |
|
Zalatnai utca vízelvezető árok kiépítése |
|
1 067 703 |
123 |
Diófa utca csapadékcsatorna rekonstrukció |
|
9 274 000 |
270 |
Bébic árok mederrendezési munkák |
|
1 650 594 |
1217 |
Sarló utca felszíni vízelvezetés kiépítése |
|
1 543 285 |
157 |
Egyéb hibaelhárítások, hibafeltárások |
|
6 781 523 |
|
|
|
|
|
Mindösszesen |
|
421 471 126 |
|
|